Nagy Attila vezérigazgató úr távozása

  • by admin - h, 06/28/2021 - 10:56
20 év után megválik vezetői megbízásától Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója.
A cégvezető 2021. augusztus 1-jén távozik a társaság éléről. Helyét a jelenlegi gazdasági és értékesítési igazgató, Tóth Szabolcs veszi át.
Nagy Attila a Volánbusz Zrt. üzemeltetési főigazgató feladatait látja el a jövőben.
 
 
Nagy Attila 2001 óta irányítja a DKV Zrt. tevékenységét. Az akkor még DKV Rt. tevékenységi köre a villamos és trolibusz közlekedés üzemeltetése volt. Ebben az időben valósult meg a villamos pálya rekonstrukciója a Piac utca és a Kálvin tér között. 2002-ben vette át a társaság Debrecenben a fizető parkolást, majd 2009-től a DKV tevékenysége kibővült a helyi autóbusz közlekedéssel is. A Társaság Közép-Európa legmodernebb járműparkjával kezdte meg a szolgáltatást. Néhány év alatt a dolgozók létszáma a duplájára nőtt és a vállalatból Zártkörűen működő Részvénytársaság lett. Az elmúlt 20 évben több nagy projekt is megvalósult. Megépült a Központi Irodaház, a parkolás átvétele után megalakult a DKV Ügyfélszolgálata, 2004-ben pedig megvalósult a trolibusz rekonstrukció. Nagy Attila vezérigazgató tevékenysége idején épült meg a 2-es villamos vonal és indult el a villamosközlekedés az északi városrészben. Ezzel egy időben modernizálták a Salétrom utcai telephelyet. A Civitas program keretében a villamosok és trolibuszok fedélzetén digitális utas tájékoztatókat szereltek fel. Az országban elsőként, Debrecenben vezették be az elektronikus személyigazolványra és diákigazolványra történő bérletvásárlás lehetőségét, kifejlesztették a Transit DKV, valós idejű mobil alkalmazást, bevezették a mobiljegyet és ehhez kapcsolódóan az időalapú, egyórás mobiljegyet.
 
Az utóbbi években megvalósított feladatokkal pedig hosszú időre meghatározta, „pályára állította” a Társaság jövőjét. 2021. július elsejétől, az eddigi Cívisbusz konzorcium helyett, a DKV Zrt. önállóan üzemelteti a helyi autóbusz közlekedést Debrecenben. 2022-2023-ban összesen 119 új Mercedes
autóbusz rendszerbe állításával teljesen megújul a járműpark és a Zöld Busz projekt keretében elektromos autóbuszok is szállítanak majd utasokat Debrecenben.
 
A DKV Zrt. és jogelődjei történetében, de a helyi közlekedésben országos szinten is, Nagy Attila vezérigazgató úr töltötte be a leghosszabb ideig ezt a posztot. 
 
Köszönjük áldozatos munkáját, és sok sikert kívánunk!